Patchwork-özzünk!

Aki szeret és szokott varrni tudja milyen az amikor a maradék anyagok halmaza egyre csak gyarapszik. Kidobni vétek, de mihez kezdjünk velük? Most én is szeretném a felhalmozódott dirib-darab anyag maradékaimat felhasználni, de legalábbis elkezdeni. Sok helyet foglalnak, de kidobni sajnálom. Nem mellesleg egy pici baba érkezése a lehető legjobb alkalom a félretett anyagdarabok hasznosítására. Szinte tenyérnyiekből is klassz dolgokat lehet varrni.

Kezembe akadt a tréning anyagok csomagja. Főleg kisebb darabokból áll, belül bolyhos, puha, meleg anyagok, muszáj volt vele kezdeni valamit. Egyelőre ott tartok, hogy különböző nagyságú négyzetekre vágtam és egyszerűen egymásra csúsztatva a széleket, ikertűvel összevarrtam, amolyan crazy patchwork módra.

A picinek vagy a nagyobb fiókámnak készül majd belőle valami. Egy kis pulcsi, mellény vagy nadrág nagyjából ki is jönne belőle.

Kordbársonytól a farmerig szinte bármilyen anyagból készíthetünk hasonlót, hiszen nem csak a pamutvászon alkalmas patchwork-özésre.  Készülhet belőlük anyagtól függően ruhaféle, táska, párnahuzat, ágytakaró, egész kis darabokból akár neszeszer és még számos hasznos dolog.

Összevarrni is többféleképpen lehet. Például hagyományosan színt színnel szemben a varrást a fonák oldalon levasalva. Egymásra csúsztatva, ikertűvel, cikkcakk öltéssel vagy más díszítő öltéssel varrva.

Foszlós anyagszéleket érdemes eltisztázni, de izgalmas hatást kelt az is ha úgy hagyjuk.  Elő a maradék anyagokkal és induljon az ötletbörze!

Legyen egy maradék anyag felhasználós játék? Mondjuk valami kis ajándékkal? A webshopból maradt még egy kis ez meg az, amit fel tudok ajánlani. Ha lenne kedvetek hozzá jelezzétek itt egy rövid kommentben!

Share
Kategória: Foltvarrás/Patchwork, Hasznos tippek, Kiemelt kategória Címke: , ,
2 comments on “Patchwork-özzünk!
  1. Monaline szerint:

    Igen! 🙂 Ha a rövid válasz a lényeg.

  2. Rozy szerint:

    Én is szívesen játszanék. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*


*

Katalógus

Finomságok tűvel és cérnával

Facebook

Bejelentkezés

Ingyenes szabásminták

Az oldalon található szabásmintákat és varrásleírásokat ingyenesen letöltheted, saját célra használhatod. Üzleti célra NE használd!

Címkék

Archív témák

Online látogatók

  • 0 regisztrált felhasználó.
  • 6 vendég.